Két alapvető perspektivikus ábrázolást szoktak említeni: az axonometrikusat, és az iránypontosat.
Az axonometrikus lényege, hogy a vonalak párhuzamosak egymással, a teste ferdén fentről látjuk, mindig három oldalt egyszerre (téglatest esetében). Ennek is több módszere van, később foglalkozhatunk ezekkel is.

Most azonban az iránypontos perspektíváról ejtenék több szót, illetve szkennelek be ábrákat is a héten.
Az axonometrikustól eltérően a testeket határoló élek, vonalak itt nem párhuzamosak, hanem úgymond összefutnak a végtelenben, jobban mondva a képzeletbeli horizont tetszőlegesen megválasztott pontjában.
A horizont többnyire nem látható, viszont segédvonalként érdemes használni, és ezen felvenni az iránypontot, -pontokat - egyet vagy kettőt attól függően, hogy a szemlélőhöz viszonyítva hogyan helyezkednek el a tárgyak.
folyt. köv.